Fontosnak tartjuk, hogy az elkészült fotók és filmek méltón mutassanak be Benneteket, Rólatok szóljanak, a Ti történeteteket meséljék el.




Nálunk nem csak a párjainké a főszerep, hanem a vendégeké is, hiszen ők is elengedhetetlen részei az eseménynek; egy-egy öleléssel, hangos koccintással, titkos összenevetéssel, amit Ti nem feltétlenül láttok meg. Szoktuk mondani, hogy olyan kicsit, mintha 3 szemünk lenne. A 3-ik érzi az ilyen pillanatokat és azonnal tudunk reagálni rájuk. Minden alkalmat magunkénak érzünk, néha kicsit sírunk, néha nagyokat nevetünk, de mindig igyekszünk háttérben működni és megfigyelni. Ha nem csak fotósra, hanem megbízható támaszra is szükségetek van a Nagy napon, ránk számíthattok!



Sok pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy milyen szuper a kombinált fotó-film megoldás lehetősége. Házaspárként nem is lehetnénk ennél összeszokottabb csapat, hiszen szavak nélkül értjük egymást, szinte telepátiával kommunikálunk :) Tudjuk ki hová fog állni, vannak bevállt módszereink, hatalmas közös eszközparkunk és az ízlésünk is egységes, ezáltal egyforma stílusú fotókat és filmeket kaphattok kézhez.

Follow me on Instagram
@audreyfotofilm